A szikrázó fény a sötét ég csodálatos ellentéte.…
Minden évben újra és újra ámulatba ejt a decemberi hónap légköre, megböbbenek azon, ahogy arra a biztonságos környezetben élő emberek reagálnak. Úgy tekintik csk, mint egy újabb karácsonyt, új fordulópontot és újabb alkalmat a jókívánságok számára. Teljesen megszokot, igaz? Igen, számodra, és mind mostanig számomra is, ez teljesen egyértelmű.
Ebben a pillanatban azonban én gondolatban azoknál az embereknél járok, akik egészen más helyzetben, más körülmények közt élnek. Olyanokra, kiknek talán a legnagyobb szükségük van a jókívánságokra, akiknek nincs része sem biztonságban, sem jólétben, kényelemben, de örömökben sem. Te az afrikai éhínségre, a cunami áldozataira avagy a civilháború sújtota övezetek lakóira gondolsz?
Én nem.
Én azokra a szegény kis lelkekre gondolok, akik velem egy városban élnek.
Nem találkoztam velük, nem ismerem őket, de tudom, ők ot vannak. Tudom, hogy az idei ünnep alkalmával is lesznek kislányok, kik újra csalódást élnek majd át.
Nem az ajándékok hiánya miat, hanem a megmentést áhítozó ám be nem teljesült kívánságaik miat. És sajnos ez a „klub” egyre inkább bővül. Kisfúk, akik nem tudják, hogy megértésre s együtérzésre találhatnak, hogy vannak mások is hasonló helyzetben, mint ők. Azokra a zsenge lelkekre gondolok, akik az ünnepek után újra áldozataivá válnak azoknak, akik az úrhatnám vágyat szexuális zaklatás formájában élik ki. Ők lehet, hogy egyedül maradnak az ünnepek alat, lehet, hogy nem…
Alkoholista, drogfüggőszülők gyerekeire gondolok, kik családjaikban maguk töltk be a családgondozó szerepét. Egy kemény testtatás vagy kihívó mosoly mögöttnéma erőre.Senki sem látja az érett, oravén bensőt a gyerekes arc mögöt.
A félresiklot, gyenge felnőt kommunikációs módokra gondolok, ami sok gyerek számára a verés ígéretét, töréseket, zúzódásokat, megtört szívet jelent, s könnyáradatal jár együt. Minden évben rádöbbenek, hogy ezek a gyerekek nincsenek messze. Egy alkalommal, karácsony másnapján ot találtam magam, hogy egy nemi erőszak áldozatává vált gyereket támogatok.
Borzalmas tapasztalat, melynek nyoma nem múlik el a karácsonyfa alat, egy ajándék vagy képeslap segítségével. Egy ideig az emberek szégyenteljesnek vélik és elítélik ezt a tetet. De csak ideig-óráig, míg ez az érzés kényelemérzetüket nem kezdi veszélyeztetni.
És azután? Mi történik azután?
Azután újra elhallgatnak, lecsendesednek. Mintha csak eltűnt volna az a dolog. Amiről nem tudsz, az ártani sem tud neked? Nem értem a nyitját, még nem jötem rá. Csak azt tudom, hogy ebből a hozzáállásból semmi jó nem származik a kis áldozatok számára. Nem nyújt semmiféle segítséget számukra, sem megértést, sem lehetőséget egy jobb jövőre.
Nekik saját maguknak kell megharcolni a nyomorúságból kivezető utat, egyedül, magukra maradva. Nekik általában segítség nélkül, önállóan kell megküzdeniük azért, hogy bámulatra méltó személyiséggé váljanak. Ők szinte mindig egyedül fogják érezni magukat, embertársaik közöt is.
Minden évben alig várom, hogy lássam az évvégi Coca Cola reklámot.
Ezalat egyenlőnek érzem magam a világban élő többi emberrel. Mi mindnyájan együt nézzük s tudjuk, hogy a kamion hátán lévő Mikulás kacsintani fog nekünk…
Minden évben azon gondolkodom, hogy a kollektí tudatunk lehet-e oly erős, hogy valamit megváltoztasson? Mi lenne ha Karácsony este 23.55-00.00 óra közöt pozitv gondolatokat küldenénk ezeknek a kis áldozatoknak?
Mi lenne, ha ezeket a gondolatokat csendben maradva küldenénk az Univerzumba?
Talán egy új hullám söpörne végig a föld színén mivel a te meg az én időzónám miat nem esne egyazon időpontra a megnevezet 5 perc. Találkozni fog a te gondolatod az enyémmel?
Összefognak a többi gondolatal? Esetleg egy irányítható hullámot alkotnak? Egy gyöngéd ölelést egy gyermek számára, akinek ez épp elég a túléléshez?
Vagy esetleg oly sokan találkoznánk ezen az ismeretlen ösvényen, hogy egyfajta tüzijáték keletkezne, mely sziporkázó fénnyel ragyogná be az égboltot? És mi történne, ha megismételnénk ezt szilveszter éjjelén?
A televíziós csatornák sugározta visszaszámlálással egyidejüleg városok terei, szórakozóhelyek, bárok, szállodák, az állomások, a… Együt azokért, kiket elfeledtek karácsony estéjén.
A lehető legnagyobb ajándék lehetne ez, amit a világnak nyújthatnánk, ajándék mely csupán néhány könnycseppbe kerül … a miénkbe.
©Mary-Rose Kolkman & Fanny Ploegmakers – van der Hoff
Text in PDF
